Kagetora Yoh
2 posters
1 / 1 oldal
Kagetora Yoh
Kagetora Yoh Szer. Jan. 05, 2011 9:56 pm
Név: Kagetora Yoh
Kor: 108
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Születési hely és idő: 1919. december 31, Tokio
Halálának helye, ideje: 1939. április 18, Tokio
Jellem: Kissé egoista, kissé öntelt, de hűséges ember. Nem szereti, ha kritizálják, de mégis megfogadja, ha valaki mond neki. Általában az ösztöneire hallgat az esze helyett, így elég gyakran megy neki fejjel a falnak. Ha egyszer a fejébe vesz valamit, akkor nincs megállás, nem adja fel. Sértődékeny. Vicceitől az embereknek általában égnek áll a haja, de ezért igazán társasági.
Kinézet: 180 magas, kisportolt testalkatú. Fekete szeme és szembe lógó szöke haja van. A Shinigami-egyenruhát viseli.
Erőssége: Kiemelkedő a villámlépése, viszont a pusztakezi harcnál szépen elverik, ha arra kerülne a sor.
Előtörténet: A 20. század elején születtem egy jómódú tokiói család első gyermekeként, bát akkoriban Shizuka volt a vezetéknevem. A jómódú talán elég necces megnevezés, hiszen egy nyomornegyed kellős közepén éltünk, mint a negyed vezetői. Apámat nem nevezném feltétlenül szent embernek, mert volt olyan eset, hogy a kezében a pisztoly előbb sült el, minthogy kérdezett volna és anyám is csak a késeket állította az emberek hátába. Tipikus gengszterfamília japán módra, nemde? Utánnam nem sokkal született az én kedves öcsém, Rei, aki a család kedvenc gyermeke lett a nem is kis bűnözőhajlama miatt. Engem ez igazán sohasem vonzott, sokkal inkább az akkor divatbajövő baseball. Ekkor 13 éves voltam és hatalmas karrierről álmodtam. Az általános iskolában a legtöbb gyerek félt tőlem, hiszen azokkal jártam suliba, akiknek a szüleit az öregem megfenyegette és ez sajnos az én pályafutásora is rányomta a bélyeget. A középsuli némineműleg egyszerűbben ment, hiszen felvételt nyernem a főváros szívében lévő suliba, ahol végre barátaim is lettek. Bár az örömbe némi üröm is vegyült, mert amíg mások meghívtak magukhoz, én egyszer sem hívhattam senkit, nehogy fény derüljön a sötét múltamra. Első barátom Koichi lett, akivel még első évben sikerült bejutnunk a suli baseball csapatába. Jó érzés volt, hogy jó vagyok valamiben, bár a tanulmányok terén is jeleskedtem.
- Én nem értelek, Yoh.- nézett rám az öcsém, miközben egy könyvvel a kezemben sétáltam a házban. Éppen egy elég nehéz időszakot éltem át, mert közeledett az érettségi, a felvételi, ráadásul úgy látszott, hogy az ösztöndíj is összejön, bár drága öcsém ezt nem tudta felfogni. Pontosítok, ennek a fontosségét nem tudta felfogni. Reit nem érdekelte az iskola, csak a nők, az ő különbejáratú bandája és a pénz, aminek a behajtását már saját szakállára is csinálta egy jó ideje. Én a magam 18 évével és más szellemiségével teljesen az ellentéte voltam.
- Nézz körül, ez a paradicsom! - mutatott körbe az előszobán, mire én elmosolyodtam.
- Furcsa a felfogásod. Ez egy nyomornegyed, stukker van nálad és már a környék összes nőjét az ágyba vitted, ahelyett, hogy a jövőre koncentrálnál.
- A jövőre! - röhögött fel és rágyújtott egy cigire. - Tanulásból és abból az idióta sportból tutira veszem, hogy nem fogsz megélni... Itt biztosan nem, ezt már apánk is elmondta neked. - fújta rám a füstöt.
- Te tudod. - feleltem és felmentem az emeletre a szobámba. Ott tisztábban láttam magam előtt a jövőmet, amit a fejlődő világ kínált nekem. Hamarosan leérettségiztem az évfolyamomban legjobb eredménnyel és felvettek barátommal együtt az oszakai főiskolára. A legjobb ebben az volt, hogy elszabadulhattam Tokióból és egy új életet kezdhettem. Mivel a családomnak volt pénze, így Koichivel együtt vettem egy lakást és ott laktunk a fősuli ideje alatt és a nyári szünetben is. A legjobb az egészben az, hogy a város csapatába is, így a karrierünk is egyenesbe jött. 20 évesen kaptam a hírt, hogy apám eltávozott az élők sorából, így hátrahagytam Oszakát, de akkor még nem tudtam, hogy utoljára. Tokiói visszatérésem ugyanis csapda volt, amit öcsém eszelt ki az örökségem megszerzése végett. A házunkba érve túl nagy csend fogadott és azután már csak egy dörrenést hallottam. Mikor felébredtem ott találtam magamat a saját tulajdon testem mellett, ami arcra bukva feküdt az előszobában.
- Te jó ég! - ordítottam és a mellkasomhoz kapva egy láncot tapintottam ki. - Ez meg mi a jó...
Torkomra forrt a szitok, mert végre rájöttem, hogy mi is folyik itt. A felismerés úgy villant át az agyamon, mint a villám. Nekem végem. Úgy rohantam ki a házból, ahogy csak bírtam. Át a kerten, ki a kapun az utcára, ki a negyedből és fel az első buszra, ami teljesen üres volt. Azt hittem, hogy ez csak egy rossz álom. A végállomásig meg sem álltam és szerencsémre az egy park közelében volt, ahol leültem egy padra és felnéztem az égre. Arra gondoltam, hogyha felébredek újra Oszakában találom meg és ez így is marad. Iszonyatos üvöltésre ébredtem és egy izé vigyorgott vagy vicsorgott a képembe, én pedig leesve a padról menekülni kezdtem, de az a valami követett.
- Neked meg mi a franc bajod van? Hagyjál már! - kiáltottam és ekkor egy fekete valami ugrott elém.
- Ide gyere... - mondta és egy hatalmas katanát rántott elő és kettészelte üldözőmet és felém fordult kardostul.
- Ne, ne! - kiabáltam, de ő se szó, se beszéd a homlokomnak érintette a kardot és én belezuhantam a sötétbe.
Innentől némiképp összefolynak a dolgok, mert amikor felébredtem a porban hevertem és egy körülbelül velem egykorú lány hajolt fölém és vigyorgott bele az arcomba. Felpattantam, próbáltam visszaemlékezni, de csak annyi jutott eszembe, hogy a nevem Yoh. Végignéztem magamon és egy szakadt kimonószerűséget láttam meg, de azt már nem tudtam, hogy miként került rám.
- Felébredtél? Tora. - szólított meg a lány.
- Hol vagyok?
- Rukongai 15. kerületében. Amúgy hogy hívnak?
- Y...Yoh vagyok. És te?
- Ai.
Rukongai kalandunk innentől kezdődött el és a legjobb barátok lettünk. A Tora név végérvényesen rámragadt, ám csak a Lélektovábbképző előtti évben vettem fel a Kagetora vezetéknevet, amit Ai is visel azóta. Mindketten bekerültünk az Akadémiára és már csak a jövőt láttuk magunk előtt. A nemesi származásúak ugyan elég gyakran lenéztek minket, de mi kitartottunk és bebizonyítottuk, hogy mi is lehetünk jó shinigamik. Hamar eljött a vizsga napja is, amit mindketten mindenféle különösebb akadály nélkül vettünk. Most éppen az íróasztalnál ülök és egy levelet körmölök, a Gotei 13 8. osztagának.
Tisztelt Kyoraku kapitány!
Szeretnék bekerülni az ön osztagába, mert már sokat hallottam az osztagról. Minden osztagot végignéztem és a maguk osztagánál állapodtam meg, mert úgy véltem, hogy ott sokra vihetem. Ajánlgatták a 2. osztagot is, de én inkább egy jobb hangulatú osztagot keresek magamnak, egy olyat, ami inkább illik hozzám. Kérem fontolja meg a kérésemet.
Kagetora Yoh
Kor: 108
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Születési hely és idő: 1919. december 31, Tokio
Halálának helye, ideje: 1939. április 18, Tokio
Jellem: Kissé egoista, kissé öntelt, de hűséges ember. Nem szereti, ha kritizálják, de mégis megfogadja, ha valaki mond neki. Általában az ösztöneire hallgat az esze helyett, így elég gyakran megy neki fejjel a falnak. Ha egyszer a fejébe vesz valamit, akkor nincs megállás, nem adja fel. Sértődékeny. Vicceitől az embereknek általában égnek áll a haja, de ezért igazán társasági.
Kinézet: 180 magas, kisportolt testalkatú. Fekete szeme és szembe lógó szöke haja van. A Shinigami-egyenruhát viseli.
Erőssége: Kiemelkedő a villámlépése, viszont a pusztakezi harcnál szépen elverik, ha arra kerülne a sor.
Előtörténet: A 20. század elején születtem egy jómódú tokiói család első gyermekeként, bát akkoriban Shizuka volt a vezetéknevem. A jómódú talán elég necces megnevezés, hiszen egy nyomornegyed kellős közepén éltünk, mint a negyed vezetői. Apámat nem nevezném feltétlenül szent embernek, mert volt olyan eset, hogy a kezében a pisztoly előbb sült el, minthogy kérdezett volna és anyám is csak a késeket állította az emberek hátába. Tipikus gengszterfamília japán módra, nemde? Utánnam nem sokkal született az én kedves öcsém, Rei, aki a család kedvenc gyermeke lett a nem is kis bűnözőhajlama miatt. Engem ez igazán sohasem vonzott, sokkal inkább az akkor divatbajövő baseball. Ekkor 13 éves voltam és hatalmas karrierről álmodtam. Az általános iskolában a legtöbb gyerek félt tőlem, hiszen azokkal jártam suliba, akiknek a szüleit az öregem megfenyegette és ez sajnos az én pályafutásora is rányomta a bélyeget. A középsuli némineműleg egyszerűbben ment, hiszen felvételt nyernem a főváros szívében lévő suliba, ahol végre barátaim is lettek. Bár az örömbe némi üröm is vegyült, mert amíg mások meghívtak magukhoz, én egyszer sem hívhattam senkit, nehogy fény derüljön a sötét múltamra. Első barátom Koichi lett, akivel még első évben sikerült bejutnunk a suli baseball csapatába. Jó érzés volt, hogy jó vagyok valamiben, bár a tanulmányok terén is jeleskedtem.
- Én nem értelek, Yoh.- nézett rám az öcsém, miközben egy könyvvel a kezemben sétáltam a házban. Éppen egy elég nehéz időszakot éltem át, mert közeledett az érettségi, a felvételi, ráadásul úgy látszott, hogy az ösztöndíj is összejön, bár drága öcsém ezt nem tudta felfogni. Pontosítok, ennek a fontosségét nem tudta felfogni. Reit nem érdekelte az iskola, csak a nők, az ő különbejáratú bandája és a pénz, aminek a behajtását már saját szakállára is csinálta egy jó ideje. Én a magam 18 évével és más szellemiségével teljesen az ellentéte voltam.
- Nézz körül, ez a paradicsom! - mutatott körbe az előszobán, mire én elmosolyodtam.
- Furcsa a felfogásod. Ez egy nyomornegyed, stukker van nálad és már a környék összes nőjét az ágyba vitted, ahelyett, hogy a jövőre koncentrálnál.
- A jövőre! - röhögött fel és rágyújtott egy cigire. - Tanulásból és abból az idióta sportból tutira veszem, hogy nem fogsz megélni... Itt biztosan nem, ezt már apánk is elmondta neked. - fújta rám a füstöt.
- Te tudod. - feleltem és felmentem az emeletre a szobámba. Ott tisztábban láttam magam előtt a jövőmet, amit a fejlődő világ kínált nekem. Hamarosan leérettségiztem az évfolyamomban legjobb eredménnyel és felvettek barátommal együtt az oszakai főiskolára. A legjobb ebben az volt, hogy elszabadulhattam Tokióból és egy új életet kezdhettem. Mivel a családomnak volt pénze, így Koichivel együtt vettem egy lakást és ott laktunk a fősuli ideje alatt és a nyári szünetben is. A legjobb az egészben az, hogy a város csapatába is, így a karrierünk is egyenesbe jött. 20 évesen kaptam a hírt, hogy apám eltávozott az élők sorából, így hátrahagytam Oszakát, de akkor még nem tudtam, hogy utoljára. Tokiói visszatérésem ugyanis csapda volt, amit öcsém eszelt ki az örökségem megszerzése végett. A házunkba érve túl nagy csend fogadott és azután már csak egy dörrenést hallottam. Mikor felébredtem ott találtam magamat a saját tulajdon testem mellett, ami arcra bukva feküdt az előszobában.
- Te jó ég! - ordítottam és a mellkasomhoz kapva egy láncot tapintottam ki. - Ez meg mi a jó...
Torkomra forrt a szitok, mert végre rájöttem, hogy mi is folyik itt. A felismerés úgy villant át az agyamon, mint a villám. Nekem végem. Úgy rohantam ki a házból, ahogy csak bírtam. Át a kerten, ki a kapun az utcára, ki a negyedből és fel az első buszra, ami teljesen üres volt. Azt hittem, hogy ez csak egy rossz álom. A végállomásig meg sem álltam és szerencsémre az egy park közelében volt, ahol leültem egy padra és felnéztem az égre. Arra gondoltam, hogyha felébredek újra Oszakában találom meg és ez így is marad. Iszonyatos üvöltésre ébredtem és egy izé vigyorgott vagy vicsorgott a képembe, én pedig leesve a padról menekülni kezdtem, de az a valami követett.
- Neked meg mi a franc bajod van? Hagyjál már! - kiáltottam és ekkor egy fekete valami ugrott elém.
- Ide gyere... - mondta és egy hatalmas katanát rántott elő és kettészelte üldözőmet és felém fordult kardostul.
- Ne, ne! - kiabáltam, de ő se szó, se beszéd a homlokomnak érintette a kardot és én belezuhantam a sötétbe.
Innentől némiképp összefolynak a dolgok, mert amikor felébredtem a porban hevertem és egy körülbelül velem egykorú lány hajolt fölém és vigyorgott bele az arcomba. Felpattantam, próbáltam visszaemlékezni, de csak annyi jutott eszembe, hogy a nevem Yoh. Végignéztem magamon és egy szakadt kimonószerűséget láttam meg, de azt már nem tudtam, hogy miként került rám.
- Felébredtél? Tora. - szólított meg a lány.
- Hol vagyok?
- Rukongai 15. kerületében. Amúgy hogy hívnak?
- Y...Yoh vagyok. És te?
- Ai.
Rukongai kalandunk innentől kezdődött el és a legjobb barátok lettünk. A Tora név végérvényesen rámragadt, ám csak a Lélektovábbképző előtti évben vettem fel a Kagetora vezetéknevet, amit Ai is visel azóta. Mindketten bekerültünk az Akadémiára és már csak a jövőt láttuk magunk előtt. A nemesi származásúak ugyan elég gyakran lenéztek minket, de mi kitartottunk és bebizonyítottuk, hogy mi is lehetünk jó shinigamik. Hamar eljött a vizsga napja is, amit mindketten mindenféle különösebb akadály nélkül vettünk. Most éppen az íróasztalnál ülök és egy levelet körmölök, a Gotei 13 8. osztagának.
Tisztelt Kyoraku kapitány!
Szeretnék bekerülni az ön osztagába, mert már sokat hallottam az osztagról. Minden osztagot végignéztem és a maguk osztagánál állapodtam meg, mert úgy véltem, hogy ott sokra vihetem. Ajánlgatták a 2. osztagot is, de én inkább egy jobb hangulatú osztagot keresek magamnak, egy olyat, ami inkább illik hozzám. Kérem fontolja meg a kérésemet.
Kagetora Yoh
Kagetora Yoh- Hozzászólások száma : 1
Join date : 2011. Jan. 05.
Re: Kagetora Yoh
Hitsugaya Toushiro Szer. Jan. 05, 2011 10:24 pm
Először is, üdvözletem az oldalon, mint az első Játékos! Elolvastam az előtörit és bár a betűszíntől nem kicsit folyt ki a szemem (már nem piszkálásképpen) egyébként jónak találtam. Kissé sötét és bár a rukongai idődet sem fejtetted ki úgy, ahogyan én azt elképzeltem, de ettől függetlenül elfogadom.
Reiatsu: 200
Osztag: 8
Jó játékot!
Reiatsu: 200
Osztag: 8
Jó játékot!
Hitsugaya Toushiro- Kalandmester
- Hozzászólások száma : 5
Join date : 2010. Aug. 18.
Tartózkodási hely : Egyszer itt, egyszer ott xD
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|